2010.03.25, 09:18
2009 baleseti statisztikája

Ismertek a 2009 évi hivatalos baleseti statisztikai adatok. Tavaly a személysérüléses közúti balesetek száma 6,85 %-kal, a balesetben meghaltak száma közel 18 %-kal csökkent.

 

Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatója, mely a személysérüléses közúti közlekedési balesetek 2009 évi alakulását tartalmazza. Az adatok szerint 2009 újra eredményes év volt a hazai közúti közlekedés biztonságában. Az eredmények értékét növeli, hogy az adatokat annak a 2008 évnek a baleseti statisztikai adataival hasonlítjuk össze, amelyet – a közlekedésbiztonság viszonylatában – tavaly még az elmúlt négy évtized legsikeresebb évének tekintettünk.

A közúti balesetek alakulásával kapcsolatos legfőbb adatok kedvező tendenciát mutatnak, az összes személysérüléses baleset, a halálos áldozatok száma, valamint az ittasan okozott balesetek vonatkozásában egyaránt.

A közzétett adatok alapján 2009-ben összesen 17.862 személysérüléses közúti baleset történt, 6,85 %-kal kevesebb, mint egy évvel azelőtt (19.174). A kedvező tendencia a halálos, a súlyos és a könnyű sérüléses közlekedési balesetek számában egyaránt kimutatható. Legnagyobb mértékben, azaz 15,41 %-kal a halálos balesetek száma csökkent (890-ről 752-re), a súlyos sérüléses balesetek számában 9,51 %-os (6.170-ről 5.583-ra), míg a könnyű sérülésesekében 4,85 %-os csökkenés mutatható ki (12.114-ről 11.527-re).

A közlekedésbiztonság terén a legnagyobb eredménynek mégis az számít, hogy az elmúlt évben 174-gyel csökkent a balesetben elhunytak száma a 2008-as bázisévvel összehasonlítva.

A 2008. évi 996-ról az elmúlt évben 822-re sikerült csökkenteni a közúti balesetben elhunytak számát, s ez nemzetközi viszonylatban is jó eredménynek, 17,97 %-os csökkenésnek felel meg. (Az egy év alatti áldozatszám csökkenés hazai mértéke így csaknem kétszerese az uniós átlagnak, ugyanis az előzetes adatok alapján 2009-ben az Európai Uniót képező tagállamok területén átlagosan 9 %-kal kevesebben haltak meg közúti balesetben.) A súlyosan sérültek száma 785 fővel (7227-ről 6442-re), a könnyen sérültek száma pedig 1307 fővel csökkent (18 142-ről 16 835-re).

 

Pozitív kép rajzolódik ki az ittas járművezetés alakulásában is. A 2008. évi 2342 fővel szemben 2009-ben 2,91 %-kal kevesebb, azaz összesen 2274 személy okozott ittas állapotban személysérüléses közúti balesetet. Az ittas baleseteknek az összes közlekedési baleseten belüli aránya az elmúlt évben 12,7 % volt, mely magába foglalja az ittas gyalogosok, utasok és egyéb személyek – tehát nem járművezetők – által okozott baleseteket is.

Az átlagszámokat alapul véve elmondható, hogy minden nyolcadik személysérüléses közúti balesetet szeszesitaltól befolyásolt állapotban lévő személy okoz. A közlekedési balesetek oksági szerkezete az elmúlt évekhez képest nem változott. A balesetek okai között változatlanul első helyen emelhető ki a gyorshajtás, másodikként az elsőbbségi jog meg nem adása, harmadikként pedig a kanyarodás szabályainak meg nem tartása.

Az adatok alapján a személysérüléses közúti balesetek 62,7 %-át személygépkocsi vezetők, 8,6 %-át tehergépjármű vezetők, mintegy 1 %-át pedig autóbusz vezetők okozták, a motorkerékpárosoknak 4,1 %, a segédmotor-kerékpárosoknak pedig ennél kissé nagyobb, 5,2 %-os a részarányuk a balesetek okozásában.

A forgalomban betöltött arányuk tekintetében magas a kerékpárosok aránya a balesetet okozók körében. A 10,2 %-os arányra tekintettel elmondható, hogy a kerékpárosok 2009-ben-ban több személysérüléses közúti balesetet okoztak, mint a tehergépjármű vezetők. Az elmúlt évben a gyalogosok a sérüléssel járó balesetek 6,2 %-át idézték elő, ezzel arányuk a 2008. évi 7,5 %-hoz képest csökkent.

 

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

...
2024.04.14. 17:56

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!