2024.03.16, 08:05
2,6 millió km-t futott Toyota: és még bírta volna

Tizenhat év alatt hétszer tette meg a Föld és a Hold közötti távolságot egy Toyota pickup az Egyesült Államokban.

Mike Neal 2007 novemberében vásárolta meg akkor vadonatúj Toyota Tacoma pickupját. Olyan autót keresett, ami megbízható, mert Mike rákgyógyszert szállított ki a páciensekhez. Akkor a megbízhatósági felmérések szerint a Toyota Tacoma mutatkozott kedvező vételnek. A pickupot úgy tervezte a Toyota, hogy nehéz körülmények között is gond nélkül teljesítsen 3-400 ezer kilométert, Mike azonban semmi ilyesmit nem tervezett. A munkája jellegéből adódóan nagy távolságokon, jellemzően autópályán készült használni az autót, amelyre nehéz terhek egyáltalán nem, és burkolatlan utak is csak elvétve vártak.

Neal úr nem foglalkozott különösebben a Toyotája futásteljesítményével, pedig kéthavonta használta annyit, mint mások egy év alatt: naponta mintegy 670 kilométert tett meg, és bár hétvégenként magának és a Tacomának is pihenőt adott, éves szinten ez mégis csak 160 ezer kilométerre jött ki. Valahol 670 ezer megtett mérföld (azaz bő egymillió kilométer) környékén elkezdte naplózni a megtett távolságokat, és feliratot helyezett el a Tacoma hátfalán, ami az aktuális futásteljesítményt hirdette, az értéket 10 ezer mérföldenként (16 ezer km) frissítette.

2403 Toyota Km Rekord 3

De egy autó sem lehet hibátlan: ahogy közeledett az 1,4 millió kilométerhez, furcsa dolgokat kezdett tapasztalni a motor körül. A diagnózis gyors volt: a hengerfej tömítése megadta magát. Bár tudta, hogy stílusos volna eljutni egymillió mérföldig az eredeti motorral (ekkor 880 ezernél járt), mégis a motorcserét választotta. Találtak egy 160 ezer kilométert futott motort, és azt beépítették: ezt követően további 1,2 millió kilométer ment bele az újabb motorba. Ez a motor amúgy egy 2,7 literes, négyhengeres 2TR-FE erőforrás. A sebességváltó-olajat 780 ezer kilométernél, magát a hatfokozatú automata sebességváltót 2 millió kilométernél cserélték, az eredeti gyújtógyertyák több mint 1,1 millió kilométeren át tartották magukat. Az eredeti generátor 640 ezer kilométert bírt ki (a később beépítetteket már gyakrabban kellett cserélni), a kormánymű viszont ma is az eredeti.

Ki tudja, meddig bírta volna a megtett 1,625 millió mérföldön (2,61 millió kilométeren) túl a 2008-as Tacoma, ha Mike Neal tragikus hirtelenséggel meg nem hal. Örökösei úgy döntöttek, ne vezesse más Mike autóját: azt ma abban a kereskedésben őrzik, ahol azt Neal úr annak idején megvásárolta és szervizeltette.

2403 Toyota Km Rekord 1

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

...
2024.03.28. 14:33

Gyakoribb az autóelkobzás, mint gondolnánk

Több európai országban is az autó elkobzásával járhat, ha valaki durván megszegi a közlekedési szabályokat.

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

...
2024.03.26. 13:22

Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

...
2024.03.23. 07:45

„Sweet sixteen”

Billy Idol dalában jobban hangzik, a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében már kevésbé, a 16-os szám, amely felé a személyautóink átlagéletkora tart.

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

...
2024.03.20. 11:05

Követik az idők szavát: páncélozott Toyota

Gyári extraként rendelhető páncélozás a Toyota Hiluxhoz: de nem az európai piacon.

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

...
2024.03.15. 07:05

Ilyen sem történik sokszor

Megbírságoltak egy 103 éves olasz nőt, mert lejárt jogosítvánnyal és biztosítás nélkül vezetett.

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

...
2024.03.14. 11:24

Autók negatív extrákkal

450 ezer kilométert tüntettek el egy Volvo számlálójából, hogy jobb áron eladhassák. Ilyen és ehhez hasonló rekordok születtek tavaly.

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

...
2024.03.10. 14:18

LEGO-BMW csodák

A Speed Champions sorozat 676 alkatrészből álló újdonságaként lesznek kaphatók a BMW versenyautói LEGO-készletben.

Epilepsziás sofőr balesete

Zöldre váró autókat tarolt le egy Audi Kölnben.

...
2024.03.09. 10:15

Epilepsziás sofőr balesete

Zöldre váró autókat tarolt le egy Audi Kölnben.