2023.12.13, 16:23
25 év az ügyesebb sofőrökért!

Zord időben is jó hangulatu eseményen vehettek részt december 13-án azok, akik részt vettek a Groupama Tanpálya 25. születésnapi rendezvényén.

Idén 25 éves a Groupama Tanpálya! Ebből az alkalomból a Hungaroring területén található pálya december 13-án családias hangulatu ünnepséget tartott, amelyen elismeréseket adtak át többek között az ORFK-OBB-nek is. Az ünnepi köszöntők és a kitüntetések, emléklapok átadása mellett jutott idő egy rögtönzött beszélgetésre is, amelyen Óberling József r. ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke (fenti képen az emléklappal), valamint Michelisz Norbert, Kiss Norbert, Nagy Norbert és Herczig Norbert versenyzők vettek részt.

Gazsi Júlia, a Groupama Tanpálya ügyvezetője köszöntőjében elmondta, hogy évente több mint tízezer járművezető vesz részt a Groupama Tanpálya tréningjein és rendezvényein. Gyulai Zsolt, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója a versenypályán és környezetében éppen folyó felújításokat emelte ki, illetve amelyek az elkövetkezendő években fognak történni. Ezzel együtt természetesen a Tanpálya is megújul.

2312 Groupama 25ev 3
Gazsi Júlia

– Biztos vagyok benne, hogy az itt lévő 4 autóversenyzőnek soha nem jutott eszébe, hogy biztonsági öv használata nélkül vezessen, míg a hétköznapi életben azt látjuk, hogy az autós megkérdőjelezi ezt – ezt már Óberling József r. ezredes mondta. A balesetek jelentős része abból adódik, hogy sokan a vezetési tudásukat túl-, a veszélyt pedig alábecsülik. Ez a két dolog, ha nem kerül a helyére, akkor mindig lesznek balesetek. Azért jó ez a tanpálya, mert itt lehet feszegetni a határokat. Jó lenne, ha a jogosítvány megszerzését egy ilyen tanpálya sikeres teljesítéséhez kötnék.

– Tíz éve dolgozom a Tanpálya csapatával többek között azért is, hogy az üzenetet eljuttassuk a fiatalokhoz: a közút nem versenypálya – hangsúlyozta Michelisz Norbert autóversenyző. Fontos, hogy megértsék, ne vállaljanak fölösleges kockázatot és tanulják meg kezelni az autójukat egy váratlanul kialakuló vészhelyzetben is. Herczig Norbert azt hangsúlyozta, hogy a hétköznapokban visszafogottan vezet, hiszen a versenypályán kiéli autóversenyzői hajlamait. Kiss Norbert kamionversenyző bár közúton nem vezet kamiont, de a versenyzői hajlamait ő is a versenypályán, illetve szimulátoron éli ki.

– Akik követnek minket, azok előtt jó példát kell mutatnunk az utakon – hangsúlyozta Nagy Norbert.

 

2312 Groupama 25ev 2

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

...
2024.03.25. 09:48

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.