2019.05.23, 09:29
Történelmi visszatekintő

A közúti halálozások számának alakulása Magyarországon 1957 és 2018 között.

Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzete – az európai uniós tagállamok döntő többségéhez hasonlóan – az elmúlt időszakban összességében kedvezően alakult. Napjainkban nagyobb biztonsággal lehet közlekedni közútjainkon, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Ez a folyamat azonban korántsem volt töretlen, hiszen az évtizedek során különböző hosszúsági kedvező és kedvezőtlen időszakok váltották egymást.

A rendszerváltás idején a közúti közlekedésbiztonság helyzete drámai képet nyújtott, és az azt követő közlekedésbiztonsági eredmények, valamint az annak biztosításához kapcsolódó feltételrendszer csak hosszú évek munkája révén alakult ki.

A hazai közlekedésbiztonság mélypontja 1990. volt, amikor a balesetben meghalt személyek száma elérte a történelmi maximumot. Abban az évben összesen 2 432 fő vesztette életét közútjainkon, így hazánk volt az egyik negatív példa a közúti biztonság szempontjából kontinensünkön. Akkoriban több országban (Egyesült Királyságban stb.) éppen azért nem javasolták Magyarországot úti célnak megválasztani, mert hazánkban a közlekedés biztonságát túl magas kockázatúnak ítélték.

A 90-es években jelentős erőfeszítések történtek a helyzet javítása érdekében, mely következtében 2000-re a személysérüléses közúti balesetek száma 37%-kal, míg a halálos áldozatok száma 51%-kal csökkent annak ellenére, hogy ebben az időszakban 18%-kal nőtt a nyilvántartásban szereplő hazai gépjárműállomány. Az ittasan okozott balesetek aránya is 15,3%-ról 11,8%-ra csökkent. Az ezredfordulót követően – 2001. és 2006. között – hazánk közlekedésbiztonságát összességében kedvezőtlen statisztikai adatok jellemezték, majd 2007-től kezdődően a trendben határozott irányváltás történt.

A célirányos kormányzati és egyéb beavatkozásokat követően (szabályozási háttér jelentős módosítása, az objektív felelősség bevezetése, a hatékonyabb ellenőrzések, infrastrukturális fejlesztések, preventív munka stb.) 2008 és 2013 között a közúti halálos áldozatok száma soha nem tapasztalt mértékben csökkent, és hasonlóan kedvezően alakultak a személysérüléses közúti balesetek mutatói is. Ez volt hazánk közúti közlekedésbiztonságának legsikeresebb időszaka a magyar baleseti statisztikai rendszer fennállása óta (még a 90-es évek eredményeit is felülmúlva).

2013 után azonban a főbb tendenciák ismét kedvezőtlenné váltak (egy-egy terület, mint például az ittas vezetés és a gyermek áldozatok kivételével) és a 2018. évi előzetes adatok is a személysérüléses balesetek, valamint a közúti halálozások számának eltérő mértékű növekedéséről számolnak be.

Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018. január 01. és december 31. között összesen 16 757 személysérüléses közúti balesetet okoztak Magyarország közútjain, melyek során 629 fő halt vesztette életét, és 5 496 fő szenvedett súlyos sérüléseket. A közúti balesetek több mint kétharmadát kitevő könnyű sérüléses balesetekben 16 246 fő sérült meg enyhébben. A közúti halálozási adatokat alapul véve a 2018 évi áldozatszám hozzávetőlegesen az 1961 évi helyzetnek felel meg (akkor 622 fő halt meg a közutakon). Hatalmas különbség ugyanakkor, hogy időközben a hazai gépjármű állomány csaknem ötvenszeresére nőtt!

A 2019. évből statisztikai szempontból négy teljes hónap telt el. Örömteli hír, hogy a rendőrség által gyűjtött előzetes – a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő adatok – kifejezetten kedvező képet mutatnak, gyakorlatilag valamennyi fő értékelési szempontból. 2019. január 01 és április 30. között a személysérüléses közúti balesetek száma 4,6%-kal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, míg ennél is nagyobb mértékben, 14%-kal kevesebben vesztették életüket közúti balesetben hazánk útjain. Az idei I-IV. havi 153 közúti halálos áldozat 25 fővel kevesebb a tavaly ilyenkor regisztráltnál, és a 2013. évi 143 áldozat után a második legkedvezőbb időarányos érték évtizedünkben. Reméljük, hogy ez a kedvező irány az elkövetkezendő időszakban tovább folytatódik!

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.