2019.10.07, 21:28
Nógrádi Gábor és a közlekedésbiztonság

A gyermek- és ifjúsági irodalom ismert hazai képviselője 22 éve ír olyan műveket, melyek a gyermekek közúti közlekedésének biztonságosabb tételére irányulnak.

Ha egy könyvvel egyetlen gyerek vagy felnőtt életét megmentettük, már többet tettünk, mint ami egy könyvvel megtehető – akár ez is lehetne a mottója Nógrádi Gábor közlekedésbiztonsági munkásságának, aki szerzőtársával, Cakó Ferenc grafikusművésszel 22 éve balesetmegelőzési témájú könyvek százezreivel szolgált egy igazán nemes ügyet, a legkisebb közlekedők biztonságának ügyét. Mindezt teszi a közlekedési ismeretek játékos közlésével, felvilágosítással, a veszélyek tudatosításával, és nem utolsó sorban a szülők felé irányuló hasznos tanácsokkal.

Az idén 72 éves Nógrádi Gábor régóta valódi „brand”-nek számít a hazai gyermek- és ifjúsági irodalom terén. Mint ahogy önéletrajzi írásában bevallotta, már gyermekkora óta költő, illetve író akart lenni, bár ez az út korántsem volt sima és egyenletes. De az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy jól választott. Első verse 1964-ben jelent meg a Kelet-Magyarország című napilapban, kilenc évvel később pedig első verseskötete is kiadásra került „Kéthátú életünkben” címmel. Országos ismertségét és azóta is tartó népszerűségét a „Gyerekrablás a Palánk utcában” című ifjúsági regénye hozta meg 1983-ban, majd ezt erősítette tovább az abból készített film 1985-ben.

Nógrádi Gábor foglalkozása: író, költő, újságíró, hangjáték-, tévéjáték- és egyben forgatókönyv-író – méghozzá a „termékeny” fajtából. Az elmúlt huszonöt évben verseskötetei mellett több mint húsz ifjúsági könyve jelent meg, ezen túl számos hangjátékot, tévéjátékot és filmet is írt. Utóbbiak közül a legismertebb és számára a legkedvesebb a gyerekkora idején játszódó „Sose halunk meg”, amelynek főszereplője és rendezője Koltai Róbert volt. De egyéb forgatókönyvei sem a „futottak még” kategóriába tartoznak, hiszen ő jegyzi a „Patika” filmsorozat, a „Hyppolit”, a „Meseautó”, a „Csocsó, avagy éljen május elseje!”, valamint az „Egy szoknya, egy nadrág” című nagy sikerű filmek forgatókönyveit is.

Nógrádi Gábor és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság kapcsolata több mint két évtizedes múltra tekint vissza. A közös kapocs „a gyermek”, a legkisebb közlekedők védelme, közlekedésre való felkészítése, az őket érintő balesetek megelőzése. Az ORFK-OBB elemi érdeke, hogy támogasson minden olyan kezdeményezést, mely ennek a nemes célnak az elérésére irányul, és Nógrádi Gáborban igazán méltó partnerre talált. Az elmúlt években a szerző (illetve szerzőtársak) közlekedésbiztonsági témájú gyermekkönyvei közül több mű ismételten kiadásra került, de a 2019. esztendő sem telt el újabb könyv megjelentetése nélkül. A könyvek megjelentetésnek támogatása mellett közös rendezvények (sajtótájékoztató, felolvasó nap stb.) szervezése is jellemzi az író és az ORFK-OBB munkakapcsolatát.

Nógrádi Gábor első közlekedésbiztonsági könyve az 1997. évi kiadású „Mit jelent a piros kerek?” volt, mely életünk (s azon belül közlekedésünk) legfontosabb jelzéseit, tábláit, feliratait ismerteti és magyarázza meg szórakoztató, vidám versekkel, humoros illusztrációkkal, míg a 2010-ben debütált, ám több kiadást megélt „Vigyázz, hogy sose érjen baj!” című könyv többek között azt magyarázza el a gyermekeknek, miért is kell bekötnünk magunkat az autóban. Idén pedig a „Hová nézel, Papa? Vigyázz a mobillal, hogy sose érjen baj!” című könyv látott napvilágot, mely a közlekedésben tanúsított figyelmetlenség veszélyeiről szól. Az elmúlt időszakban ugyanis egyre gyakoribbá vált a mobilozás, sms-ezés, internetezés és egyéb applikációk használata közlekedés közben, és emiatt nagyon sok súlyos kimenetelű közlekedési baleset történik a gyalogosokat, kerékpárosokat, motorosokat, autósokat, és persze más járművek vezetőit és utasait érintően.

Nógrádi Gábor 2013-ban a könyvhét nyitónapján több évtizedes írói munkássága elismeréséül átvehette az IBBY életműdíját, majd ugyanabban az évben az a megtiszteltetés érte, hogy ő kapta a Janikovszky Éva-díjat. Írói vénáját gyermekei is örökölték. Két fia közül Gergely operaénekes, majd több könyvet jegyző sikeres író és nemzetközi hírű kántor lett, míg Bence, a vezetőképzés terén elismert szakember a gazdasági élet vezetőinek ír könyveket.

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.